Rövid leírás
Az allergia az immunrendszer fokozott, kóros reakciója az allergénekre. Az allergének azoknak az anyagoknak (például pollenek, háziporatka, állati szőrantigének) a - kevés kivételtől eltekintve - fehérje-alkotórésze, amelyek a túlérzékenységet okozzák. A túlérzékenység kóros állapot, amelyben az érintett személyeknél olyan külső ingerek okozzák a megbetegedést, amely másokra nincs ilyen hatással. A légúti allergia érintheti az egész hörgőrendszert, ekkor allergiás asztmáról beszélünk, vagy az orrnyálkahártya gyulladásával jár, és allergiás rhinitis (szénanátha) formájában jelentkezik. Az allergia az immunrendszer egy túlzott reakciója olyan anyagokra, melyek normális körülmények között semmilyen választ nem váltanak ki a szervezet részéről. Az ilyen anyagokat allergéneknek nevezzük, ilyenek például a pollen, állati szőrök, atka, penészspórák, különböző állatok mérgei, mikroorganizmusok, élelmiszerek, gyógyszerek, vegyszerek, nehézfémek stb.
Az allergia az első típusa a túlérzékenységi reakcióknak, mely úgy jön létre, hogy az allergén kapcsolódik az IgE molekulához, mely előidézi a masztociták és bazofilek degranulációját. Az így felszabadult anyagok (citokinek, interleukinek, hisztamin, prosztaglandinok) gyulladást váltanak ki a szövetekben.
A tünetek nagymértékben változnak attól függően, hogy milyen szervben történik az allergiás reakció. Így azok az allergének, melyek levegő által terjednek (mint például a pollen vagy az atkák) a légutak és a szem szaruhártyájának a gyulladását okozzák. Ilyen a szénanátha (allergiás rinithis), mely az orrnyálkahártya megvastagodását, orrváladékozást, tüsszentést, a szem irritációját, könnyezést okoz. Ha az allergén bekerül a tüdőbe, asztmás tüneteket is okozhat: nehézlégzés, köhögés, sípolás (wheezing). Ha az allergén az emésztőrendszerbe kerül a következő tünetek jelentkezhetnek: hasüregi fájdalom, hányinger, hányás, puffadás, hasmenés. A bőrön jelentkező allergiás reakciók, mint az ekcéma vagy az urticaria bőrpírrel, duzzadással járnak.
Előfordulás
A különböző országokban alkalmazott szűrési és diagnosztikus feltételek eltérései miatt nehéz az előfordulási adatok összehasonlítása. Az Egyesült Államokban az asztma a népesség 5%-nál, az európai országok többségében 1,5-4%-nál diagnosztizálható. Magyarországon az asztma előfordulása becsült adatok szerint akár 400-800 is ezerre tehető, azonban a nyilvántartott betegszám ennél jóval kevesebb, körülbelül a negyede. Egyre gyakoribb a kisgyermekkori és a fiatal felnőttkori súlyos esetek előfordulása, az 50 éves korosztálytól pedig gyakoribbak a tartós légzésbeszűküléssel járó formák. A tendenciát tekintve fontos megjegyezni, hogy az asztma előfordulása 1980 és 1995 között hazánkban 32%-kal nőtt. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy nem minden asztmás megbetegedés allergiás eredetű.
Az összes náthás megbetegedés mintegy kétharmada vezethető vissza allergiás okra. A szénanátha kialakulásában genetikai és környezeti tényezők játszanak szerepet. Ha az egyik szülő allergiás, gyermekének 30%-os esélye van arra, hogy nála is megjelenik a betegség. Ha mindkét szülő érintett, ez az érték 50%-ra emelkedik. A környezeti faktorok közül a legnagyobb jelentőséggel a városi és ipari légszennyeződés, a dohányzó szülők, a háziállatok közeli jelenléte és az egészségtelen lakásviszonyok bírnak. A betegség gyakorisága ez esetben is eltérést mutat a világ különböző részein: Európában 5-15%-ban, Amerikában 20%-ban, Ausztráliában 15-25%-ban fordul elő. A szénanáthához az esetek 30%-ában társul asztmás megbetegedés.
Okok
Az allergiás asztma hátterében számos faktor állhat. A szezonális asztma tünetei az év meghatározott időszakában jelentkeznek. Ide soroljuk azokat a típusokat, amelyek hátterében növényi polleneket kell keresni, amelyek egy adott periódusban vannak jelen a légkörben. A perenniális asztma tünetei egész évben fennállnak. Kiváltó okai közül leggyakrabban a háziporral és az állatszőrökkel találkozhatunk. A foglalkozási asztma külön kategóriát jelöl. Alcsoportjai között találjuk az állati eredetű megbetegedést - állattenyésztéssel vagy laboratóriumi állatokkal foglalkozó munkakörök -, a növényi eredetű asztmát - előfordulása gyakori pékek és cukrászok között a gabonaporok és a lisztek, illetve a kávé és a tea szálló porának belégzése miatt -, és az enzimek okozta asztmát, amely főleg a mosóporok gyártásakor és az élelmiszer- illetve a gyógyszeriparban fordul elő.
Az allergiás rhinitis szintén jelentkezhet szezonálisan vagy panaszt okozhat egész évben. A szezonális forma kiváltó okai a szélporozta növények pollenjei és a gombaspórák. Jellemző a téli időszakra korlátozódó tünetmentesség, amelynek kora tavasszal a fák, majd áprilisban a fűfélék virágzása vet véget. Hazánkban a parlagfű és a fekete üröm tehető felelőssé a szezonális allergiás rhinitis túlnyomó részéért. A perenniális allergének között találjuk az emberi hámsejteken, szőrhulladékon, élősködő háziporatkát, amely kifejezetten a hideg hónapokban, de általában egész évben okoz panaszokat. Takarítás, fűtés, illetve 60%-nál magasabb páratartalom hatására a zárt térben kialakult koncentrációjuk megnő. Perenniális allergiát okoznak ezen túl az állatszőrök és a madártoll allergénjei.
Tünetek
Az allergiás asztma vezető tünete az allergén belégzését követően váratlanul fellépő nehézlégzés, amelyet köpetürítéssel nem járó köhögés és mellkasi feszülés érzése kísér. A légzéskor a hörgők görcse miatt a kilégzés nehezített. A rohamot kísérő sípolás gyakran szabad füllel is hallható. Súlyosabb esetben nemcsak a kilégzés, de a belégzés is nehezített: a beteg a légzési segédizmait - a mellizmokat, a vállöv izmait, a nyaki izmokat és az orrszárny izmait - is igénybe veszi, ennek ellenére még a beszéd is nehezére esik. A köhécselés, köhögés gyakran bevezetője a rohamnak, de előfordul, hogy ez a beteg egyetlen panasza. A roham általában pár perctől néhány óráig tart, amelyet követően a beteg panaszmentessé válik, légzésfunkciós értékei normalizálódnak. Az asztma klinikai képe nemcsak betegről-betegre, de egy betegnél időről-időre is változik. A kóros ingadozás hátterében elsősorban a légúti túlérzékenység áll. Az ún. súlyos akut asztma ritka, mely életet veszélyeztető állapot lehet. Ha az akut asztmás rohamot nem kezelik megfelelően, vagy az asztma alap-, azaz megelőző gyógyszereinek alkalmazását elhanyagolják, akkor súlyos állapotba kerülhet a beteg, amikor a szokásos hörgőgörcsoldó belégzők önmagukban nem segítenek. Ilyenkor a beteg nyugalmi állapotban is nehézlégzéssel küzd, beszéde akadozó, légzési segédizmait használja.
Az allergiás rhinitisre az orrviszketés, az orrfolyás, az orrdugulás és a gyakori tüsszentés jellemző. A tüneteket általában a kötőhártya gyulladása kíséri, amely könnyezéssel és a szem viszketésével jár. Az allergiás állapot jelentős korlátozó hatással bír a mindennapi tevékenységre: az alvászavar a koncentrációs képesség csökkenéséhez vezet és negatív hangulati hatást eredményez.
Kórlefolyás
Az allergiás asztma és az allergiás rhinitis kezdeti tüneteinek kialakulásáért az ún. hízósejtek felelősek, amelyeken az IgE - immunglobulin E, a szervezet védekező rendszerének anyaga - kötéséhez megfelelő receptorok vannak. Az IgE szabadon keringve is jelen van a vérben, de túlnyomó részben a hízósejtek felületén, kötött állapotban található meg. Az IgE tulajdonsága, hogy specifikusan reagál egy adott antigénre, esetünkben az allergénre. Ha az allergén az IgE közelébe kerül, kezdetét veszi az allergiás reakció: a hízósejten lévő IgE találkozása a saját allergénjével olyan anyagok - például a hisztamin - felszabadulását eredményezi, amelyek az általunk allergiásnak nevezett tüneteket okozzák: a légutakban hörgőgörcsöt és nyálkatermelést, az orrban viszketést, tüsszögést és orrfolyást. Ez az azonnali reakció, amely az allergén belégzése után perceken belül kialakul, de fél-egy órán belül el is múlik.
Az azonnali reakciót pár óra elteltével egy késői fázis követi - ez már az allergiás gyulladás idült szakasza. A hízósejtekből kiszabadult anyagok mozgósítják a szervezet gyulladásos sejtjeit, amelyek jelenléte gyulladást előidézve a környező, ép szövetek károsodását eredményezi. A folyamat számos fontos, sejtekből származó kémiai anyag felszabaduláshoz vezet. Fontos azonban kiemelni, hogy az egyszeri allergén-behatolás a valóságban szinte soha nem fordul elő: az allergén jelenléte még a szezonális allergiák esetén is folyamatos, ezért a folyamat két fázisa egymás mellett, párhuzamosan zajlik.
Diagnózis
A kórelőzmény gondos felvételének különös jelentősége van: a tünetek szezonális jelentkezése, a családban előforduló megbetegedés, a családdal együtt élő háziállatok és a lakásviszonyok, illetve a beteg foglalkozása mind nagy segítséget jelentenek a diagnózis felállításában.
Ha a tünetek a vizsgálat idején fennállnak, az allergiás asztma diagnózisa nem különösen nehéz: az elvégzett légzésfunkciós vizsgálati görbe jellemző lesz az asztmára, a hörgtágító gyógyszer belélegzése után rövid időn - 15-30 percen - belül legalább 15-20%-kal javul az eredményt.
Tünetmentes időszakban az allergiás asztma diagnosztizálása ún. belégzéses provokációs vizsgálatokkal történik. Ilyenkor az asztma tényét és az allergiás érzékenységet csak külön lehet vizsgálni. A vizsgálat során egyrészt vagy nem antigén természetű anyagokat lélegeztetnek be, vagy száraz, hideg levegő jelenlétében fizikai terhelésnek teszik ki a beteget. Manapság a diagnózis felállításához sokszor elegendő a korrekt és alapos anamnézis-felvétel, valamint a beteg PEF (= Peak Flow = kilégzési csúcsáramlás) értékeinek néhány napon át történő mérése. Ennek napszaki ingadozása már önmagában kórjelző lehet. Ha ezek alapján az asztma igazolódik, és a kórelőzményben egyéb allergiás tünetek is szerepelnek, ezt követően bőrteszttel próbálják beazonosítani, hogy milyen allergén okozhat hasonló rohamot. Mellkasröntgenre pedig az egyéb tüdőbetegségek kizárása miatt van szükség.
Az allergiás reakciót kiváltó allergén kimutatása a Prick-teszt segítségével történik. Az alkar hajlító oldalára cseppentett allergénoldat alatt a bőrt egy tűvel felemelik és picit megszúrják. A bejutott allergén hisztaminfelszabadulást okoz, ami bőrpírt és duzzanatot eredményez. A bejutott allergén mennyisége igen csekély, ezért az anafilaxiás reakció - az allergiás reakció életet veszélyeztető, gégeduzzanattal és fulladással járó formája - kialakulására kevés esély van, mégis, csak szakképzett személyi feltételek birtokában ajánlják az elvégzését. Az eredmény 15-20 percen belül leolvasható. Az allergénoldat bejuttatásának másik lehetősége a bőrbe történő fecskendezés: ez a módszer érzékenyebb, de fájdalmasabb, mint a Prick-teszt.
Kezelés
Az allergiás betegségek radikális, de hatékony ellenszere a reakciót kiváltó antigén elkerülése, amely a gyakorlatban a legtöbb allergén tekintetében szinte lehetetlen. Háziporatka-allergia esetén célszerű eltávolítani a lakásból a szőnyegeket és egyéb porfogókat (plüssállat díszpárna, falvédő). Az ágyneműt 60°C-on kell mosni, mert az atka ezen a hőfokon elpusztul. A takarítás allergiás rohamot provokálhat, ezért a beteg tartózkodjon ettől. Az állati szőrre allergiás beteg közeléből érdemes eltávolítani az állatot, de nem csak élő állat szőre szerepelhet allergénként: a szőrme, a szőnyeg vagy a tollpárna szintén panaszt okozhat. A pollenérzékeny betegen segíthet, ha kizárólag csukott ablak mellett alszik, továbbá a mindennapi hajmosás, a szemöldök mosása és az orr alapos öblítése.
A gyógyszeres kezelés célja az allergiás rohamok megelőzése, a gyulladás csökkentése és a tünetek enyhítése. A gyulladáscsökkentő, ún. megelőző gyógyszereket mind allergiás asztmában, mind allergiás rhinitisben alkalmazzák. Manapság alapgyógyszernek a kortikoszteroidok számítanak, melyek a gyulladásos reakció csaknem minden fázisába beavatkoznak, használatuk allergiás asztma esetén helyileg ún. adagoló aeroszolokból, allergiás rhinitisben orrcseppek formájában történik. Ezek a szerek jelentik ma az asztma- gyógyítás alapját és nemzetközi allergológus-tüdőgyógyász konszenzusok álláspontja alapján mielőbb el kell kezdeni alkalmazásukat asztma esetén. Az antihisztaminok az allergiás reakció legfontosabb tényezője, a hisztamin ellen hatnak, úgy, hogy kötődnek azok receptoraihoz. Több generációjuk ismert, az új típusúak mellékhatásprofilja sokkal kedvezőbb és terápiás hatékonyságuk is jobb a régebbi molekulákénál. Az első generációs szerek - a központi idegrendszerbe bejutva - nagyfokú álmosságot, tompultságot okozhatnak. A szelektív béta2‚-receptor agonisták a legelterjedtebb asztmás rohamoldók. Ezek nélkül asztmás beteg általában nem megy el otthonról, vagy nem érzi magát biztonságban. Használatuk az aeroszolos készülékek elterjedése óta egyszerű, hatásukat percek alatt kifejtik, helyileg és a szokásos dózisokban alkalmazva mellékhatás ritkán lép fel. Enyhítik a hörgőgörcsöt.
Az alfa1- és alfa2‚-receptor agonisták az orrnyálkahártyán helyi érszűkítő hatást fejtenek ki, ezért gyorsan csökkentik az orrdugulást. Alkalmazásuknak határt szab, hogy használatuk során nagyon hamar hozzászokás alakul ki, és túlzott adagolásuk paradox módon nehezen kezelhető náthát okoz.
A kromolinok szintén szerepet kapnak a nátha, illetve az asztma bizonyos formáinak kezelésében. Száraz por formájában kell őket belélegezni, illetve orrba szippantani. Általában fizikai terhelés által kiváltott asztma esetén a leghatékonyabbak.
A specifikus immunterápiát (hiposzenzibilizáció) régebben csak a gyógyszeres kezelés hatástalansága esetén alkalmaztak, napjainkban azonban fontossága ennél sokkal nagyobb. Célszerű minél hamarabb, már a nátha időszakában elkezdeni a kezelést, ha a beteg olyan allergénre érzékeny, amely ezt lehetővé teszi. Ez a kezelés minden beteg esetében egyéni és alapos elbírálást igényel. Lényege az allergén emelkedő koncentrációban való bejuttatása a szervezetbe. A beadás történhet az orrüregbe, a nyelv alá, illetve a bőr alá történő fecskendezéssel. A terápia elsősorban pollen- és háziporatka okozta allergiás asztma és rhinitis esetén javasolt.
Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az allergiát a medicina pszichoszomatikus kórképként tartja számon, tehát jelentős szerepet tulajdonít a lelki állapot testi tünetekben történő kifejeződésének. Az asztmás betegek érzelmi hatásokra hevesebb légzésválaszt produkálnak, ezért a kiegészítő pszichoterápia esetenként hatásos lehet. Az utóbbi időben a gyógyítás új irányzatát jelenti a nyugati és a hagyományos orvoslás ötvözése, amely az allergia helyett az allergiás embert állítja a középpontba, figyelembe véve a genetikai hajlamot, környezetét és életmódját. | Felső légutunkat télen és nyáron is sok veszély fenyegeti
Nyáron, amikor jó az idő és a meghűlés veszélye szinte kizárt,
vajon mi okozza, hogy sokunknak eldugul az orra, vagy annyira nagy
mennyiségű és híg váladékot termel, hogy a zsebkendőre folyamatosan
szükségünk van?.
A légút érzékeny nyálkahártyáját folyamatosan igénybe veszik,
irritációnak teszik ki a levegővel beszívott légszennyeződések,
melyekkel télen baktériumok és vírusok tömege járhat, nyáron viszont a
levegőben szinte észrevehetetlenül finom porként eloszlott pollenek, a
virágok szaporodásához szükséges ivarsejtek úsznak. A pollenek az
emberre általában veszélytelenek, de a szénanáthára hajlamos egyének
szervezete félreérti a betolakodó idegen testet, és óriási
immunreakcióval próbálja a szervezetbe idegen testként bejutott
részecskéket legyőzni és kitessékelni. Szezonális szénanátha
jelentkezhet azoknál az egyéneknél, akik egy bizonyos virág pollenjére
érzékenyek. Tavasszal a korán virágzó fák okoznak szénanáthát. Nyáron a
füvek, gabonák, gyomok. Szénanáthát okozhatnak még gombák is azáltal,
hogy spóráik a levegőbe kerülnek kora márciustól késő novemberig. A
szénanátha előfordulhat egész évben is, oka olyan anyag, melynek
jelenléte nem köthető évszakokhoz. Ilyen pl. a házipor, penész, állati
szőr. Ezek az allergének megtalálhatóak az ágyneműben, párnákban,
mindenféle ruházatban, az otthoni kárpitozott bútorokban, drapériákban,
szőnyegben. A szénanátha esetén a szervezet idegen betolakodónak
ismeri fel az allergént, a szervezetet riasztja, az immunrendszert
aktiválja. Hisztamin szabadul fel ennek kapcsán, ami vérbő duzzanatot
okoz, váladékozást az orrüregben, tüsszögést, ami a szervezetnek nem
tetsző részecskéktől segít megszabadulni. A lakosság 10-15%-ának
van szénanáthája, valamilyen allergiája pedig szinte minden negyedik
embernek. Az okokat folyamatosan kutatják a tudósok, de nehéz
kikövetkeztetni, hogy akár együtt nevelkedő testvérek között is
lehetnek különbözőségek, hogy egyiküknek van, a másiknak viszont
nincsen szénanáthás tünete. | Az allergia hibás immunválasz
Az okot környezetünkben kell keresni, a helytelen táplálkozás, az egészségtelen életmód a káros környezeti hatások, a stressz mind szerepet játszanak az allergia kialakulásában. Szervezetünk védvonala az immunrendszer. Feladata, hogy hatástalanítsa a szervezetbe került idegen anyagokat (baktériumok, vírusok, gombák), ezért ellenanyagot termel. De az allergia hibás immunválasz, mely során gyulladásos reakció zajlik le.
Az allergiás reakciót számos allergén kiválthatja, mint pl. a növények pollene, az állati szőr, házi poratka, az étel, vagy akár egyes gyógyszerek. A legmagasabb allergenitása a pázsitfűféléknek, az üröm- és parlagfűnek van, amely ebben az időszakban, augusztus-szeptember hónapokban tombol. Ilyenkor megjelennek az ismert allergiás tünetek - tüsszögés, orrfolyás, köhögés, szem és orrviszketés, vagy akár bőrviszketés, csalánkiütés, nehézlégzés, köhögés.
| Természetes hatóanyagok: torma, fokhagyma, gyömbér
Több növényről tudjuk, hogy a benne lévő természetes hatóanyagok
kedvező hatásúak, hozzájárulhatnak a légutak védelméhez. Ezek nem is
feltétlenül csak a klasszikus értelemben vett gyógynövények
lehetnek, hanem több zöldségféle illetve fűszernövény is van köztük.
Régi tapasztalaton alapul például az a gyakran hallott népi
gyógyászati javaslat, hogy a náthás ember reszeljen tormát. Valóban,
a tormából felszabaduló erős illatú anyagok csillapíthatják a légút
gyulladt állapotát,
az orrfolyást, köhögést, a könnyezést. A torma ugyanis szinigrint
tartalmaz, amely hatékony szer a légút védelmében. A fokhagyma
ugyancsak jó hatású a hörgők tisztántartására, a huruthoz és az
allergiához kapcsolódó váladékos orrdugulás során segítheti a légút
védelmét. Tisztító, gyulladásgátló, a váladékozást csökkentő
tulajdonsága allicin tartalmára vezethető vissza. A gyömbér teáját,
hatóanyag-kivonatát megfázásos esetekre ajánlják. A gyömbér
hatóanyaga a gingerol, amely fokozza a véráramlást, izzadást eredményez,
kedvező a légúti panaszokra. A három növény kivonata
kiegészíti egymás hatását, antioxidánsokkal pedig még fokozható a
hatékonyságuk. Gátolják ugyanis a gyulladásban lévő légúti
nyálkahártyák felfokozott oxidációs folyamatait, és ezáltal
elősegítik a gyulladt állapot normalizálódását. Az alkalmazott
összetétel a szervezet önregeneráló képességét fokozza. | Az asztma a tüdő légútjainak betegsége. Két formája ismert: egyiket allergének (pl. pollenek, gombaspórák) provokálják, míg a másik forma okát nem ismerjük.
A levegő légzés során az orrüregen keresztül a légcsőbe jut, majd onnan a tüdő légútjaiba, a hörgőkbe és hörgőcskékbe. A hörgőcskék kicsi léghólyagokban, az alveolusokban végződnek. A levegő oxigéntartalma itt cserélődik ki a vér széndioxid tartalmára. Egészséges esetben a hörgőcskéket körbevevő izomszálak elernyedt állapotban vannak, ezzel biztosítják a levegő szabad mozgását.
Azonban asztmás roham során a levegő ezen szabad áramlása akadályoztatott három fő okból:
- A hörgőcskéket körbevevő izmok összehúzódnak, szűkítik a légutak átmérőjét. Ezt hívjuk bronchospazmusnak.
- A hörgőcskék belső fala megduzzad, ezzel tovább szűkül.
- A hörgőcskék falában, nyálkahártyájában található sejtek sűrű nyákot termelnek, ami ugyancsak légáramlási akadályt képez.
A beszűkült légutak nem engedik a széndioxiddal dúsult, elhasznált levegő kiáramlását a tüdőből. Az asztmás beteg azonban mégsem ezt érzi, hogy nem tudja kifújni a levegőt, hanem éppen ellenkezően úgy érzi, nem kap levegőt. Légzési nehezítettség, nehézlégzés, sípoló légzés alakul ki. Az asztma tünetei a fent leírt három fő elváltozás kialakulásakor jelentkeznek. Sok ember hónapokat képes tünetmentesen élni, míg mások napjában többször is panaszkodnak az alábbi tünetekről:
-
Gyakori köhögés, főképpen éjszaka.
-
Rövid légzés.
-
Zihálás, sípoló légzés, mellkasi szorítás vagy nyomás.
A tünetek beteg és beteg között változhatnak. Nem jelentkezik mindekinél az összes tünet. Sőt előfordulhat, hogy ugyanazon betegnél egyszer ez a tünet, máskor az a tünet fordul elő. A tünetek fajtája mellett azok erőssége is erős differenciát mutat betegek között, és ugyanazon betegnél különböző időpontokban.
Az enyhe asztmás tünetek általában gyakoribbak. Ilyenkor a légutak pár perc vagy óra alatt újból kitágulnak. A súlyos panaszok ritkábbak, azonba tovább tartanak, és azonnali gyógyszeres kezelést tesznek szükségessé. Az enyhe tüneteket is kezelni kell annak érdekében, hogy elkerülhesse a súlyosabb tünetek kifejlődését.
Amennyiben Önnek allergiás asztmája van, minden egyes allergénnel való találkozás súlyosbíthatja állapotát. | forrás: hazipatika.com, pharmaforte.hu, wikipédi, Budai Allergiaközpont
|
|