Egy szép napon elment a kertész a borbélyhoz nyiratkozni. A szolgáltatás végén a kertész megkérdezte, hogy mivel tartozik. A borbély azt mondta: - Ezen a héten a lakosságot szolgálom, tehát nem fogadok el pénzt. A kertész megköszönte, elment és másnap reggel küldött a borbélynak egy nagy rózsacsokrot köszönőlevél kíséretében.
Másnap a pék is elment nyiratkozni. A munka végeztével ő is megkérdezte, hogy mivel tartozik a borbély munkájáért. A felelet ugyanaz volt, mint a kertész esetében. A pék megköszönte és elment.
Következő nap reggelén a borbély az üzlete ajtaja előtt gyönyörűre megsütött, illatos, ropogós, tucatnyi kiflit talált, ugyancsak köszönőlevéllel.
Harmadnap elment egy parlamenti képviselő is nyiratkozni. Az események ugyanúgy játszódtak le, mint az elmúlt két napon a kertésszel és a pékkel.
Másnap, amikor a borbély ment kinyitni az üzletét, látja, hogy az üzlet előtt 12 parlamenti képviselő várja őt, és mindnyájan ingyen megnyiratkoztak, majd azzal a vélt tudattal, hogy országukban ilyen becsületes mesteremberek is vannak, elégedetten mentek vissza a parlamentbe..., végezni az ország dolgait, azon morfondírozva, hogy miből él meg a borbély, ha ingyen-szolgáltatásokra is képes.
Rájöttek, hogy emelni kell az adót!
- Apu miért pont anyut vetted feleségül? - Hallod szívem, már a gyerek is ezt kérdezi!
Kedves Fiam, Ahmed!
Nagyon szomorú vagyok, mert nem tudok a kertemben krumplit ültetni. Biztos vagyok benne, hogy ha itt lennél, tudnál nekem segíteni felásni a kertet. Szeretlek. Atyád.
Másnap az öreg e-mailt kap a fiától:
Kedves Apám! Ne nyúlj a kerthez. Ott rejtettem el a "cuccot". Én is szeretlek. Ahmed.
Másnap hajnali 4-kor lerohanja az öreg arab házát a hadsereg, az FBI, CIA, a Ranger-ek és a Nemzetbiztonsági Hivatal is. Átkutatják a házat és felássák az egész kertet, minden millimétert átkutatnak, de semmit sem találnak. Aztán reggel csalódottan távoznak. Másnap az öreg arab újra e-mailt kap a fiától:
Kedves Apám! Remélem mostanra már fel van ásva a kerted és ültethetsz bele krumplit. Sajnos csak ennyit tudtam innen tenni érted.
Szeretlek. Ahmed
Áll a juhász a réten a botjára támaszkodva. Arra megy a többi juhász. Amikor meglátják, megkérdezik tőle: - Hát te meg mit csinálsz? - Gondolkodom. - És hol a fenében van a nyájad? - Azon gondolkodom. Az autóst megállítja a közlekedési rendőr: - Közúti ellenőrzés! Kérem a jogosítványát! Mire az autós mérgesen: - Cseszd meg! Nálatok van! Apuka sétál a gyerekével egy kastély romja körül. Mindenütt ledőlt falak, ledőlt oszlopok, elgurult kövek. A kisfiú odafordul az apjához és megkérdezi: - Ugye itt tanult anya vezetni? Két kisgyerek beszélget: - Ti szoktatok imádkozni ebéd előtt? - Nem, a mi anyukánk jól főz. Nővér a beteghez: - Remélem nem babonás! - Miért? - Ezen túl csak ballábbal tud felkelni... A hölgy andalogva hallgatja a közönségnekhátat fordító zongoraművész játékát. Odahajol a férjéhez, és megkérdezi: - Szerinted is Mozart? A férfi megvonja a vállát. - Fogalmam sincs. Majd meglátod, ha megfordul. Egy nős férfi a barátnőjénél tölti az estét. A lány arra kéri, hogy borotválja le a szakállát. A férfi először tiltakozik: - Tudod, drágám, a feleségem ragaszkodik hozzá, nem vághatom le. Azonban a lány addig erősködik, hogy végül mégis rábeszéli. A férfi éjjel tér haza, a felesége már ágyban van. Mellébújik a sötétben, az asszony megsimogatja sima arcát és odasúgja neki: - Drágám, már nem volna szabad itt lenned, a férjem bármelyik percben hazajöhet. Székely a fiával ül az asztalnál, a kutya az asztal mellett fekszik és éppen a tökeit nyalja. - Hej ídösapám, bárcsak én is meg tunnám ezt csinyáni! - Csinyád, fiam, de szerintem megharap... -Süllyedő hajón kérdezi a kapitány: - Emberek, van önök között valaki, aki hisz Istenben, és az ima erejében? Az egyik utas jelentkezik: - Igen, én buzgó istenhívő vagyok. - Akkor jó, mert egy hellyel kevesebb van a mentőcsónakban. A rendőr elhatározza, hogy lékből akar horgászni, neki is kezd a csákánnyal. Egyszer csak felülről megszólal egy égi hang: - Nincs a jég alatt hal. De a rendőr csak csákányoz tovább,mire a hang másodszor is megszólal: - MONDOM, hogy nincs a jég alatt hal! A rendőrt nem érdekli a hang, ő csak szorgalmasan csákányoz tovább. - Hidd már el cimbora, hogy a jég alatt nincsen hal! Mire a rendőr: - Ki vagy te, hogy beleszólsz? Ne szólj bele, én rendőr vagyok! - Én meg a műjégpálya hangosbemondója.... Meghal egy néni, feljut a mennybe, és a férjét keresi: - Mikor halt meg és hogy hívják? - kérdezi Szent Péter. - 10 éve, Szabó Márton a neve.- Na de asszonyom! Ha tudná, hány Szabó Márton nevű van itt! Mondjon valami különös ismertetőjelet róla! Például mik voltak az utolsó szavai a megboldogultnak? A nő lesüti a szemét, és nagy nehezen kinyögi: - Hát mielőtt meghalt, azt mondta, hogy ahányszor megcsalom, annyiszor fordul egyet a sírjában. - Jaaa? A ventilátor Szabó! Na, jöjjön velem!
- Elegem van belőle, hogy örökké csak válogatsz! - szidja az asszony a férjét. - Hétfőn kifejezetten ízlett a kelkáposzta főzelék, kedden is jólesett, szerdán is szívesen megetted, csütörtökön sem szóltál rá semmit, most meg azt mondod, hogy ehetetlen?! Nyuszika találkozik a kígyóval. - Te kígyó, ne haragudj már, hogy a múltkor cikiztelek a lábad miatt! - Jó, semmi gond. - Tényleg? - Tényleg.. - Akkor kezet rá!
Pistike egyik délelőtt szól az óvónéninek: - Elnézést, szeretnék most elmenni, mert szexuális problémáim vannak . Az óvónéni elengedi haza. Másnap megismétlődik az eset, szintén hazaengedi. Harmadszorra azonban megkérdezi : - Nem akarok az intim dolgaidban turkálni, de milyen szexuális problémád van ? - Tele van a tököm az óvodával. Nyuszika beszélget a Zsiráffal a folyóparton . - Te Zsiráf ! Miért jó neked, hogy olyan hosszú nyakad van ? A Zsiráf gondolkozik ... - Tudod Nyuszika ebben a nagy melegben, amikor iszom a folyó hűs vizéből, amikor befejezem az ivást és felemelem a fejem, amikor azon a hosszú torkomon végigfolyik a hűs víz, az valami isteni. Nyuszika gondolkozik egy kicsit, majd megkérdezi : - Mondd te Zsiráf, hánytál te már életedben ?
Egy nő elviszi a macskáját az állatorvoshoz, mert úgy veszi észre, hogy az állat rosszul hall. Az orvos megállapítja, hogy a macska fülét benőtte a szőr, emiatt nem hall rendesen, ezért azt tanácsolja a nőnek, hogy vegyen a gyógyszertárban szőrtelenítőt, azzal kenje be a macska fülét. A nő bemegy a gyógyszertárba és kéri a szőrtelenítőt. A gyógyszerész odaadja és közben elmondja a tudnivalókat: - Ha a hónalján használja, utána két napig ne használjon dezodort! - Nem a hónaljamra kell - mondja a nő. - Ha a lábáról szedi le a szőrt, akkor két napig ne hordjon harisnyát! - adja a tanácsait a gyógyszerész. - Nem a lábamra kell - mondja a nő türelmetlenül. - A cicusomnak viszem. - Ó..., ez esetben két napig ne üljön biciklire!
Apuka leülteti a 7 éves kisfiát: - Gyere, beszéljük meg, hogyan születnek a gyerekek! Mire a gyerek őrjöngeni kezd: - Nem akarom hallani! Nem akarom hallani! - Na de miért nem, kisfiam? - kérdezi Apuka - Mert 4 éves koromban leültettél, és elmondtad, hogy a Télapó nem létezik, - 5 éves koromban megtudtam, hogy nincs Húsvéti nyúl , - 6 évesen elmondtad, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot! És ha most bejelented, hogy a dugás sem létezik, nem marad semmi, amiért érdemes élni!
Ketten állnak egy szálloda recepciójánál, egy férfi és egy nő. Ahogy a férfi megfordul, véletlenül a könyöke ütközik a nő mellével. Gavallérosan megjegyzi: - Hölgyem, ha az ön szíve is olyan lágy mint a keble, akkor biztos meg fog nekem bocsátani...Mire a hölgy: - Uram, ha a farka is olyan kemény mint a könyöke, akkor a szobaszámom a264-es!
A zsúfolt buszra nem fér fel egy férfi. Idegesen elkiáltja magát: - Menjenek már beljebb, annyi hely van még, hogy sakkozni lehetne! Erre a válasz : - Jöjjön csak jóember, úgyis hiányzik egy paraszt!
Két béka beszélget az árokparton. - Azért jó, hogy az összes lány megvolt a faluban. - Ja. De azért a varazsló lányát kihagyhattuk volna...
A bejárónőt kirúgják. Mielőtt elhagyja a házat, odadob egy ezrest a kutyának. - Hát ezt meg miért kapja? kérdezi a ház úrnője. - Ennyit tényleg megérdemel. Mit gondol, ki nyalta minden nap tisztára a tányérokat?
Egy nő leül egy padra a parkban, hogy kipihenje magát. Odamegy hozzá egy hajléktalan. - Szívem, eljönnél velem sétálni?? - Hát maga mit képzel, nem vagyok én prosti... - Akkor mit keresel az ágyamban??
Orvosnál. - Doktor úr! Ha kávét iszom, mindig fáj a szemem.- Próbálta már a kanalat kivenni a kávéscsészéből ivás közben? Éjfél után a rendőr megállít egy autóst, aki elég gyorsan vezetett. - Hová siet ilyen gyorsasággal?? - Előadásra megyek. Témája : Az alkohol káros hatása. - Tényleg? Az éjszaka kellős közepén?? Ki tartja ezt az előadást? - A feleségem...
- Tegnap aztán megmondtam a feleségemnek, hogy mi a véleményem róla. - Igazad van. És mit értél el? - Nagy nehezen az ajtót.....
-Szívem, ne haragudj, hogy az éjjel részegen, betört pofával jöttem haza . - Rendben van. Különben a pofád még nem volt betörve....
- Locsolta a férjed a növényeidet, mikor a kórházban voltál? - Hát persze. Tudja nagyon jól, mit jelent szomjasnak lenni...
Egy pasas begipszelt lábbal horgászik a folyóparton. Arra megy egy másik horgász, kérdi: - Harapnak a halak? - Nem, csak elestem.
Bemegy a kocsmába egy szőke nő, egy apáca, egy ügyvéd és egy rabbi. A csapos felnéz: - Mi ez, valami vicc? Étterem: - Van teknősbékalevesük? - kérdi a vendég. - Ön már evett ilyet? - Nem, de nagyon szeretnék. - Akkor van. Unoka megkérdezi: - Mondd nagymama, mi az a szerető? Nagymama felsikít, elhajítja a kötést, felpattan, átgázol a macskán, felrohan a padlásra, feltépi a gardróbajtót, kizuhan egy csontváz . -A francba, tudtam, hogy valamit elfelejtettem....
|