Tények és gondolatok a kullancsról

A kullancsok (Ixodidae) viszonylag kevéssé gazdaspecifikus, vérszívó ektoparazita állatok.

Kifejletten főként az emlősök vérszívói, de – különösen a lárvák – olykor madarakból és hüllőkből is szívnak vért. Életük során két vagy három gazdaegyedből táplálkoznak, ennek alapján „kétgazdás” vagy „háromgazdás” fajokról beszélünk.

A trópusokon egygazdás fajaik is vannak. Ez jelentősen befolyásolja az általuk terjesztett egysejtű-, baktérium- vagy vírusfertőzések járványtanát.

Az emberre jutott kullancs a ruhán, majd a bőrön észrevétlen haladva a vérszíváshoz kedvező helyet keres az emberi testen. Gyakran a hajban, a fülek mögött, vagy például a végtagok tövének hajlataiban állapodik meg.Szájszervével kis sebet vág a bőrön, rögzíti magát, és vért szív.

Ez a rögzült, táplálkozó életszakasz napokig is eltarthat, majd a vérrel teleszívott kullancs elhagyja az embert és rejtekhelyet keres.

Az emberek rendszerint még a vérszívás előtt, vagy a vérszívási szakasz kezdetén megtalálják és eltávolítják testükről a kullancsot.

A legtöbb kullancs emberi kórokozókat nem hordoz. Ha a kullancs mégis fertőzött, akkor is kicsi az esélye annak, hogy a kórokozók már a vérszívás kezdeti szakaszában a sebbe jussanak. Olykor azonban mégis súlyos következményekkel járó fertőzéseket, például Lyme-kórt vagy vírusos agyvelőgyulladást (kullancsencephalitist) és agyhártyagyulladást terjesztenek emberre.